Adventi koszorú

Az adventi koszorú története nem olyan régi, mint gondolnánk.

1838-ban Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész az általa alapított gyermekotthon egyik termébe egy hatalmas csillárt készített fából.

Feljegyzései szerint ezen az "adventi koszorún" még 24 gyertya állt, amikből minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat.

A gyertyák meggyújtása után adventi dalokat énekeltek és bibliai idézeteket olvastak fel.

A Szentestén pedig nem akármilyen fényárban úszó adventi koszorúnak örvendezhettek..

Ez a kedves szokás hamar követőkre talált, de csak 1860-ban alakult ki az a forma, hogy csupán csak négy gyertyát, az advent négy vasárnapjának jelképét tűzték a koszorúra.

A négyes szám a karácsonyt megelőző négy hetet jelzi.

Minden héten eggyel több gyertyát meggyújtva, az egyre növekvő fény szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.. Ezeket a várakozással teli heteket régen szigorú böjttel töltötték az emberek, eljártak a hajnali misére (ún. angyali vagy aranyos mise), amit Szűz Mária tiszteletének szenteltek.

Még előbb, a románkori templomokban is voltak körcsillárok, de a múló idő jelzése meggyújtott gyertyákkal, ez a gondolat volt maga az újdonság.

A fenyőkoszorút kezdték használni erre a célra világszerte.

A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből.

E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya.

Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején.

Majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.

Különös izgalma az adventi vasárnapoknak: először egy, majd két, három, végül négy gyertya gyulladhat meg rajta...

A koszorún három szín dominál:

a zöld, amely a termést,

a piros, amely az életet, és

a sárga vagy az arany, amely a fényt szimbolizálja.

A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila, a hagyománytisztelőknél a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg .

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.

Egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:

• Ádám és Éva - mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
• zsidó nép - akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
• Keresztelő Szent János - aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
• Szűz Mária - aki megszülte a Fiút (öröm - rózsaszín gyertya).

Az adventi koszorú készítése a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepelték a téli napéjegyenlőség idejét. (A fagyöngy egyébként a kelták szent növénye volt. A téli napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe.

A kerék jelentésű Yule- a fény visszatérésének ünnepe- szó az élet örök körforgására, az örök újjászületésre utal. Ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt.

Az adventi koszorún lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színben jelennek meg a hagyománytisztelőknél, a katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila.

A hagyomány szerint az adventi koszorú akkor az igazi, ha egy kék, egy piros, egy fehér és egy lila színű gyertya van rajta. Minden gyertya egy - egy angyalért ég, akik advent idején az égből leszállnak a Földre és mindent megtesznek azért, hogy még szebbé, még boldogabbá, még meghittebbé varázsolják az ünnepet.

Az adventi koszorú hagyománya lelki megtisztulásra és megújulásra is alkalmat ad, hogy az ünnep, csakugyan ünnep legyen, és akkora figyelemmel fordulhassunk egymáshoz, amelyet mindannyiunk megérdemel.